Mészöly Ágnes: Márta evangéliuma
Tavaly jelent meg a főként ifjúsági és gyerekkönyvíróként ismert Mészöly Ágnes újabb felnőtt olvasóknak szóló regénye. A távlat alkalmas arra, hogy a kortárs irodalom számára nehezen megragadható bibliai témájú epika olvasói recepcióját is bevonjuk a kritikai megközelítés szempontjai közé. Az első feltűnő jelenség, hogy a női író női főszereplőket középpontba állító könyve jellemzően női befogadókat szólított meg. Két szálon futó cselekményét is jellegzetesen női megközelítésben látjuk. A Márta evangéliumáról megjelent, különféle szempontokat és befogadói attitűdöt tükröző írások legfeltűnőbb eltérései az irodalmi bloggerek egyházi hátteréből eredő bibliai műveltségében vagy annak hiányában érhetők tetten. Van, akitől azért idegen a Jézus idejében játszódó cselekményszál, mert nem tudja elhelyezni az alakokat, míg más éppen az egyházi iskolai hittanórákon szocializálódva nem talál izgalmat és újdonságot az újszövetségi apokrifban. Mindkét álláspont elgondolkodtató a műveltség rendszerének és fogalmának szempontjából is. Azonban regénypoétikai megközelítésben az európai kultúra alapját biztosító – és ráadásul alapvetően szentként tisztelt – könyv művészi megközelítésének lehetőségei vagy korlátai az érdekesek.
Gyermekek számára számos bibliai mesekönyv készül, amelyek sokszor egészen leleményesen frissítik fel az epikus könyveket vagy azok egyes részeit. Szokács Eszter ószövetségi meséi (Mózes, József, Kezdetben, Királyok), Miklya Luzsányi Mónika rövid történetei (Bibliai szuperhősök) vagy a karácsonyi történetek újramesélt változatai (például Lackfi Jánostól) gazdagítják a gyerekirodalom polcát. Az esztétikailag elismert kortárs bibliai regényparafrázisok alacsony száma mögött is a fenti két ok állhat. A bevonódás hiánya érthető ok, akárcsak az, hogy a keresztyének sérthetetlen egységként tekintenek a bibliai történetekre, amelyeken változtatni nem szabad, szó szerint visszaadni meg nem érdemes. Az egyes felekezetek az általuk használt különböző szövegkorpuszokat és fordításokat egységesen szentnek tekintik, amire a leggyakrabban hivatkozott forrás Pál Timóteusnak írt tanácsa: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.” (2Tim 3, 16)
A bibliai parafrázisok akár az internetes publikáció lehetőségével igen népszerűvé vált rajongói irodalom tágan értelmezett kritikai megközelítésével is olvashatók. A jellemzően angol nyelvű – és ezáltal minden értelemben határtalan – fan fiction egyik feltétele, a népszerűség a Biblia könyvei esetében nem kérdéses, viszont nem beszélhetünk a szó mai értelmében rajongókról az olvasók esetében. A szakirodalom definíciói ugyan nem egységesek például a szerzői jogok és tiszteletdíjak alapvetően anyagi jellegű kérdésében, de a divatos bestsellerek között megjelennek a bibliai témájú átiratok, még ha elenyésző arányban is. Rövid keresés után két népszerű tematikus oldalon is találtam egy-egy rövid novellát Mártáról. (Esmora, Sense and Sensibility – Mary and Martha before and while Jesus is at their house; The Upper Room) Sőt, az egyesült államokbeli protestáns egyházak keresztyén feminizmusa is szívesen idézi a bethániai Mária és Márta alakját. Ezek esetén nem érvényesül az a kritérium, hogy a rajongók által újraalkotott alternatív fikciós világ gyakran igyekszik aláásni az eredeti regény társadalmi jellegű szabályait. A szubverzív változatok a bibliai történetek esetén különösen érzékenyek, hiszen a kánontól való apró eltérés is megbotránkozást kelthet.
Győri Orsolya a Litera kritikapályázatának első helyezett kritikájában a három felsorolt közismert „előzmény” – Bulgakov, Saramago, Mészöly Miklós – után „a botrányosság irodalmi elvárása” felől közelíti meg az elvárási horizont áttörésének lehetőségét. A méltán díjazott, alapos kritika motívumelemzése a Márta evangéliuma többrétegű szerkezetét A Mester és Margaritáéhoz hasonlítja, kiemelve a két cselekményszál kapcsolódási pontjaként megjelenített Dicső urat – akit paradox módon Wolandhoz hasonlít. A befogadótól teszi függővé, hogy felismeri-e a hiperrealista közegben mágikusnak ható motívumokat, mint a groteszk Krisztus-figura ellentmondásos életkorát és fizikai állapotát, gazdagságát és fanyar humorát. Dicső úr inkább Wolandhoz hasonlít, de elmarad a csattanó, nincs egyértelmű kapcsolat a két cselekményszál között. Inkább a gogoli köpönyeg szövetének foltjait ismerjük fel. Claudia, a helytartó felesége nemcsak nyitott Jézus tanításaira, hanem szolgálatába is fogadja Mártát, akárcsak Bulgakov Pilátusa Lévi Mátét.
Az apokrif evangéliumokhoz már címében is egyértelműen kapcsolódó Mészöly Ágnes-regény azzal kerüli el a botránkozás lehetőségét, hogy nem szűkíti a motívumokat a szakralitás irányába. Nincs szó a megváltásról egyik történetében sem. A csodák megtörténnek, de Márta gyakorlatias szemszögéből láttatva. Jézus első, kánai csodatétele után Márta „megízleli a halványvörös cseppet, s bizonyságot szerez róla, hogy édesebb minden bornál, amit Noé óta kóstoltak Izrael földjén” (15.). Ehhez a visszafogott mozdulathoz hasonlóan marad a háttérben a főszereplő, aki bár nem tolakszik, olykor nem bánná, ha ő is a „jobbik részt” választhatná. A Lukács evangéliuma 10. részéből gyakran más kontextusban idézett jellegzetes mondat a regény kulcskérdése is. Miért hátrébb való a mindennapi életet megalapozó szolgálat, mint az Ige hallgatása?
Mészöly Ágnes nem tekinthető az evangélium „rajongójának”, amely kifejezés felekezeti kontextusban egészen más árnyalatot kap. Egy interjúban vallott református gyülekezeti hittanóráiról, ahová családi felekezeti kötődés nélkül gyerekként eljutva kezdte komolyan foglalkoztatni Márta alakja. Figyelemreméltó, hogy agnosztikusként nyitottan, a kívülálló előítéleteitől és a bennfentes gátlásaitól mentes szerzőként állította az evangéliumi mellékszereplőt könyve középpontjába. Emellett megfelelő érzékenységgel, olvasottsággal és stílusérzékkel az evangéliumoktól egyáltalán nem idegen regényt írt. Ebben a hozott anyagot egy saját élmények alapján megalkotott kortárs nőalak vallomása mellé helyezve állít kettős tükröt a jellegzetesen közép-európai huszonegyedik századi nőszerep elé.
A kortárs szál Mártija Augustinushoz hasonlóan vallja be a nehezen elmondhatót férjének címzett folyamatos monológjának múlt idejű reflexióiban. Élő kommunikációjuk eközben a köznapi gyakorlatiasság terepén mozog. Amikor lenne alkalma kettesben maradva megnyílni előtte, az elbeszélő inkább a testi intimitás elől a házimunka rutinjába menekül. Míg az egyházatya Istennek gyónta meg ifjúsága vétkeit, addig Márti a folyamatos, tudatáramhoz hasonlóan jelen időben hömpölygő elbeszéléssel többnyire jelen sem lévő házastársát szólítja meg. Kalapos Éva Veronika személyes hangú írása szerint „a közlésvággyal párhuzamosan az öndefiniálás vágya is érezhető a szövegben, hogy ötven körül végre rájöjjön, ki is ő valójában”. Ehhez hozzájárul a mindent az urához viszonyító feleség szubjektuma. A férj ebben a tekintetben – ha Istenhez ugyan nem is – egy felsőbb hatalomhoz hasonlít, állandó jelenvalóságával. Ráadásul részben ő felelős azért a kényszerpályára térített, önfeláldozó életért, amely a mindenben tökéletességre törekvő jólszituált feleség sorsa. Ezt a feleségszerepet hivatottak erősíteni az eltúlzott aprólékosságukban parodisztikus internetes álbejegyzések, amelyek a férj ingeinek vasalásától a díszkert karbantartásáig osztanak tanácsokat. A két idősík közötti átvezetésként beékelt instrukciókat azért érzem feleslegesnek, mert mind a két cselekményszálból kiderülnek a nőkre irányuló elvárások, sőt az is, hogy ezektől el is lehet térni, mint azt a mindkét szálon megjelenő testvérek – a majdnem tanítvánnyá váló Mária és a független Gitta – ellenpontja mutatja.
Bár anakronizmusnak tűnik, ahogy az első századi Galileában az egész háztartást és a családi gazdaságot egymaga igazgatja Márta, de ezáltal a két kor kontrasztjából a jelenünk háziasszonyának helyzete még kiszolgáltatottabbnak tűnik. Számára ugyanis a munkahelyi és családi viszonyrendszerek is összetettebb kihívásokat jelentenek. A kortárs Márta annyira elvész a feladatok hálózatában, hogy veszni hagyja a transzcendens üzeneteket. Sem a Szibillaként megnyilatkozó koldusasszonyban, sem Dicső úr karikírozott vonásaiban és mondataiban nem veszi észre a neki küldött jeleket. Ebben Szakonyi Károly Adáshibájának beszűkült családjára ismerünk, akik szintén nem ismerik fel az albérlőjükben a Megváltót. Antihősnő létére narrációs értelemben mégis főszereplő, hiszen nemcsak elbeszélőként, hanem sorsának értelmezőjeként is ura az elbeszélt cselekménynek, még ha az értelmezés alapvetően sikertelen is.
A két szál hasonlósága és eltérése szintén különböző irányú interpretációkra adhat lehetőséget. Aki bibliai alapokkal kezdi el a címben ígért műfaj leginkább Júdás apokrif evangéliumára emlékeztető részét olvasni, akkor a szöveg szóképekben gazdag, alapvetően a gondolatfűzéssel visszafogottan archaizáló nyelvét elfogadhatóan konzervatívnak találja, akárcsak a kanonizált evangéliumokhoz igazodó szöveghűséget. Mészöly Ágnesnél Jézustól csak ugyanazokat a mondatokat és szavakat halljuk, amelyeket a bibliai szövegek is tartalmaznak. A tanítványok háttérben folytatott beszélgetései, melyeket következetesen Márta nézőpontjából követhetünk, inkább kiegészítések, mint a kánon megkérdőjelezése. Az Újszövetség narrációjától eltérően jelen idejű elbeszélés mégis hitelesnek tűnik, főleg a korszakhoz igazodó hasonlatok miatt.
Mészöly Ágnes regényének ereje a két szál egymást megvilágító fényében rejlik. Kiviláglik, mit mulaszt el a jelenvaló elvárásoknak megfelelni vágyó asszony, miközben igyekszünk megérteni az Igazsághoz igazán közel került leányt, aki viszont tudatában van a helyzetének. A bibliai parafrázis az evangélium értelmezésének eszközévé válik, miközben a megelevenedő és a jelen tükrévé váló történetben saját magunkra ismerünk. Ez pedig minden igehirdetés legfontosabb feladata.
Mészöly Ágnes: Márta evangéliuma, Prae Kiadó, 2021
Hozzászólások